Környezetinformatikai Osztály
Az MTA TAKI Környezetinformatikai Osztály 1993-ban alakult GIS Labor néven. Megalakulását a nemzetközi együttműködésben kialakított SOTER (Digitális Talajtani és Domborzati Adatbázis) metodológiájának magyarországi adaptálását felvállaló HunSOTER c. programja tette lehetővé.
A GIS Laborban alaptevékenységünk eleinte a korábbi kutatások során felhalmozott eltérő részletességű talajtani adatok digitális adatbázisokba történő szervezését jelentette. Az 1990-es évek során főként regionális léptékű komplex talajtani-környezetvédelmi adatbázisokat szerveztünk a racionális földhasználat megalapozására Agrotopo, a talajok degradációjának MERA és környezeti állapotának leírására ECM, azaz a természeti erőforrásokkal kapcsolatos döntések megalapozására.
A térbeli tudást megalapozó térinformatikai környezet fokozatos bővülésével a Labor tevékenysége a mind részletesebb térbeli felbontást igénylő alkalmazott kutatási feladatok megoldására irányult.
Így az ezredforduló tájékán kezdődött meg a települések, illetve nagygazdaságok földhasználattal kapcsolatos döntéseit-, illetve regionális-térségi szintű területhasznosítási és fejlesztési programok megvalósítását segítő integrált térinformatikai rendszerek fejlesztése ( Kreybig adatbázis szerver ).
Kísérletek történtek a mezőgazdaság táblaszintű adatainak üzemi szintű hasznosítási lehetőségeinek megalapozására, illetve a nagyléptékű térképi alapú információk Web-es környezetben történő publikálására egy Tematikus Talajtani Adatszerver kialakítására.
A 2000-es évek első felében a talajokkal, illetve ezzel összefüggésben a mezőgazdasági terület használatokkal és az agrár-környezetvédelmi kérdésekkel összefüggő problémák nagyléptékű talajtérképi alapon történő vizsgálatait végeztük döntően a Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztéséhez (VTT) kapcsolódóan.
Módszertani megalapozást végeztünk Magyarország Környezeti- és Természeti Állapotának (KÉP) komplex értékeléséhez; a talaj értékelése európai módszertani keret (DPSIR) alapján, annak ok-okozati indikációs rendszerével történik.
A feladatok és a személyi háttér bővülésének, és az intézeten belüli szerepnek megfelelően a GIS Labor 2009-től Környezetinformatikai Csoport, 2010-től Környezetinformatikai Osztály néven vesz részt az MTA TAKI munkájában.
Informatikai háttér
Szerver alapú GIS technológiai háttér:
- ArcGIS 9.3 és ArcView 3.x
- ArcSDE
- Autodesk MapGuide Server