nemzetközi kapcsolatok

Intézetünk csatlakozott a Global Soil Partnership (GSP) által jegyzett International Network of Salt-affected Soils (INSAS) hálózatához.

A Talajtérképezési és Környezetinformatikai Osztály, illetve a Talajfizikai és Vízgazdálkodási Osztály munkatársai sikeresen hozzájárultak a GSP (Global Soil Partnership) által indított nemzetközi kezdeményezéshez, melynek célkitűzése a só által érintett talajok világtérképének előállítása 1 kilométeres felbontással.

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezete égisze alatt működő Globális Talajpartnerség (GSP) regionális szervezete, az Európai Talajpartnerség (ESP) 2018. március 20-21-i közgyűlése Dr. Tóth Gergelyt az MTA ATK TAKI tudományos tanácsadóját, a Pannon Egyetem Georgikon Karának tanszékvezető egyetemi tanárát választotta az ESP kutatási és fejlesztési pillérének társelnökévé.

A nemzetközi partnerekkel és hazai kormányzati szervekkel, különösen a Földművelésügyi Minisztériummal és jogelődjeivel folyó több évtizedes, nagyon sikeres és kölcsönösen előnyös együttműködés alapján – aminek legújabb eredménye a világ szerves-szén térkép hazai hozzájárulása – a Földművelésügyi Minisztérium felkérte az MTA ATK TAKI-t, hogy hivatalosan képviselje hazánkat a Talajinformációs Intézetek Nemzetközi Hálózatában.

© 2013-2021 ATK TAKI
Impresszum | Adatkezelési tájékoztató